All-on-4 protokoll, azonnali terheléssel- Ideiglenes pótlás 3 nap alatt!? Megmutatjuk hogyan!
All-on-4 pótlás akár 3 nap alatt ideiglenes pótlással? Igen, lehetséges!
Lassan kevés olyan páciens van, aki ne hallott volna az All-on-4 típusú fogpótlásokról, de mi is ez és mi az értelme, előnye.
Le kell szögezzük, hogy maga az eljárás, inkább egy koncepció, mintsem sablonszerű megoldás valamennyi páciens számára.
A koncepció lényege, hogy teljes illetve nagymértékű foghiány esetében, esetleg előrehaladott fogágybetegségnél, ahol valamennyi fogat el kell távolítani, ott egy gyors és egyszerűbb megoldást jelent.
Gyorsasága abban rejlik, hogy a foghúzásokkal egyidőben kerül be mind a 4 implantátum, továbbá ha megfelelő stabilitást sikerült a műtét során elérni, pár napon belül egy ideiglenes rögzített fogpótlást is kap a páciens.
Fontos kritériuma, hogy bizonyos implantátumokat ferdén helyezzünk be, hiszen így tudjuk növelni az összfelszínét, valamint tudjuk kiterjeszteni a fogpótlás méretét, a fogak számát.
De lássuk, hogyan is zajlik ez a gyakorlatban?
Előzetesen szükség van egy CT felvételre, és konzultációra, ahol átbeszéljük a lehetőségeket, többek között azt is, hogy milyen végleges pótlást szeretnénk, ami lehet akril, fémkerámia vagy akár cirkonkerámia is.
A konzultáció végén ha az a döntés születik, hogy elkezdjük a kezelést, egyből veszünk is egy lenyomatot, ezzel elősegítve az ideiglenes fogpótlás gyorsabb elkészültét, majd egyeztetjük az időpontokat.
Az implantálás napján implantátumokkal együtt az úgynevezett Multi unit fejeket (közti elem/ szögkorrekciós fej)is rögzítjük, majd levesszük a szükséges lenyomatokat, illetve rögzítjük a harapási pozíciót. 2-3 nappal később pedig átadásra kerül az ideiglenes fogpótlás és elindulhat a gyógyulási szakasz, ami általánosságban 4 hónap.
Szükség van csontpótlásra?
All-on-4 esetén csak akkor van szükség csontpótlásra, ha bizonyos helyeken kiterjedtebb csonthiány van, illetve ha a foghúzás területeit célszerűnek látjuk feltölteni a tartósabb eredmény elérése érdekében.
Mi lesz gyógyulási idő után?
Átlagos 4 hónapos gyógyulást követően elkezdődhet a végleges pótlás készítése, szemben azokkal az esetekkel, ahol a foghúzást, csontpótlást, implantátum beültetését követően külön-külön ki kell várjuk a gyógyulást.
Miután „becsontosodott” az implantátum, el tudjuk kezdeni a végleges pótlás elkészítését.
Itt több lehetőség van, hogy milyen végleges pótlást készítsünk, ezt is a konzultáció napján beszéljük át. A végleges pótlást 5-8 nap alatt elkészítjük.
A rögzített ideiglenes fogpótlással garantálható az, hogy a gyógyulási időben nem veszíti el a páciens a „harapását”, illetve az implantátumok helyén az íny úgy fog gyógyulni, mintha a saját fogunk „ínyprofilja” lenne, így megpróbáljuk elérni a maximális esztétikát.
Mennyi idő alatt készül el a végleges fogpótlás?
A végleges fogpótlás pár munkanap alatt elkészül. Mivel nem ragasztott, hanem csavarozható pótlásról van szó, így hosszabb távon könnyebben javítható, karbantartható.
Hogy mi az előnye a csavarral rögzített ideiglenes fogsornak a hagyományos kivehetővel szemben? Szinte Minden!
Rögzített, tehát nem fog kiesni a szájból, magasabb komfort érzetet ad viselője számára. Esztétikailag is kimagasló eredményeket lehet vele elérni, egyetlen negatívumként talán a csavarmenetek kijáratát lehetne megnevezni, melyek ugyan a pótláshoz hasonló színű tömőanyaggal le lesznek fedve, mégis említést érdemelnek. Bár ezek legtöbbször amúgy is a nyelv felőli illetve rágófelszíni oldalon vannak, így valamennyi esetben amúgy sem látszanak.
Hogyan kell ápolni az All-on-4 típusú fogpótlásokat?
Ugyan rögzített fogpótlásról van szó, és már az ideiglenes átadását követően megtanítjuk a megfelelő használatot és tisztítást, mégis szükség van a 3-4 havonta történő rendszeres kontroll-nak és tisztításnak. Bizonyos időközönként a fogpótlást lecsavarozzuk, ellenőrizzük annak higiéniai követelményeit, letisztítjuk, ellenőrizzük a fejek rögzítettségét és visszahelyezzük a páciens implantátumaira. Ettől függetlenül az otthoni rendszeres megfelelő eszközökkel történő tisztítás a legfontosabb.
Dr. Tóth-Gáspár Máté